2012. március 15.

Fotónapló - A Monostori erőd titkai



Régen tettem fel fotónaplós képeket, pedig még mindig van jó pár utca, amit Győrben megörökítettem, de nem osztottam meg veletek. Most se Győrről lesz szó, hanem egy hozzám sokkal közelebbi városról (és kicsit kevésbé ismert is), Komáromról. Szombaton ugyanis oda látogattam fotós barátaimmal (amiről beszámoló itt), és felfedeztük a Monostori erődöt. Mivel valószínűleg kevesen tudtok ennek történetéről, ezért úgy gondoltam érdemesebb egy pár információt megosztanom róla (ha már úgyis március 15. van), hogy  mikor, miért építették. :)

Kis info a Monostori erődről:

Az erődöt 1850 és 1871 között építették, a belső udvara majdnem 100 000 m2, a fedett helységek pedig 32 000 m2 területűek. Közép-Európa legnagyobb újkori erődítménye, és az UNESCO Világörökségi listájára is jelölték. Három oldalazó bástyáját kazamaták és galériák kötik össze (amik közül nem voltunk sajnos az összesben).

A képeken a sok rész közül az istállókról, a tiszti szállóról, dunai bástyáról, kazamatákról és a nyugati bástyáról illetve ezek részleteiről láthattok képeket (ebben a sorrendben) - ugyanis ma nagyon minimálra vettem a figurát. Úgyhogy az okosítás után jöjjenek a képek. Ráadásul nem is 6, hanem 9 darab! :)




Még több fotómra:  keresd az oldalam, a blogom, vagy a facebookom!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg barátaiddal is!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése